SchizoVampire

Csendesen ültem a szirt szélén, s néztem a napfelkeltét, ahogyan lassan, de biztosan átveszi a sötétség helyét a fény. Melegség öntötte el a szívemet, és amikor oldalra pillantottam, ott volt mellettem Ő. – Hogy kerülsz ide? – kérdeztem meglepődve. – Nem hittem volna, hogy valaha… – Most van egy kis időnk beszélgetni – mondta szomorú mosollyal az arcán. Keserűség szorongatta a szívemet és a torkomat, s egy jó ideig csak n&ea